Több mint 150 hivatásos néptáncos találkozója - Székelyhon
2018-11-08

Öt hivatásos néptáncegyüttes előadásait lehet megtekinteni Marosvásárhelyen a következő napokban az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek találkozójának részeként. Az erdélyi néptáncosok körében legnagyobb szakmai rendezvénynek számító találkozó csütörtökön kezdődik.

Az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek tizennegyedik találkozója rajtol csütörtökön Marosvásárhelyen, évente ez az egyetlen esemény, amelyen Erdély minden hivatásos néptáncegyüttese fellép: a házigazda Maros Maros Művészegyüttes mellett a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Háromszék Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely, valamint a Nagyvárad Táncegyüttes – tudjuk meg Barabási Attilától, a Maros Művészegyüttes igazgatójától.

„A találkozónak elsősorban az a célja, hogy lehetőséget adjunk a táncosoknak, hogy egymás előadását megnézzék. Más lehetőség nincs egész évben, ahol az összes táncos együtt lehet. Itt megnézik egymás előadását, barátkoznak, ismerkednek. Azonkívül egy szakemberekből álló bíráló bizottság kiértékelését is megkapják, minden részét kielemezik az előadásnak a dramaturgiától kezdve, a díszleten, jelmezen, néptáncon, zenén, színpadi jelenléten, koreográfián át a rendezésig” – mondja Barabási Attila.

Hozzáteszi, hosszú ideig egyfajta versenyjellege is volt ezeknek a találkozóknak, de most már nincs helyezés, ugyanis nem egyforma előadással érkeznek az együttesek: minden évben két gyermekelőadás, három felnőttelőadás van, ezeket nehéz összehasonlítani.

"A szakmai bizottság véleménye alapján be tudjuk tájolni magunkat, hogy milyen szinten vagyunk, miben vagyunk jók és melyek a hiányosságaink a jövőre nézve, amit pótolni kell" – fogalmaz az igazgató.

Rámutat, az utóbbi évtizedben megváltozott nem csak a Maros Művészegyüttes, de az összes többi néptáncegyüttes műsorpolitikája is, nem csak autentikus néptáncos produkciókat tartanak, hanem néptáncelemekre épített táncszínházi produkciókat. Barabási rámutat, a közönség, de a szakma szerint is ez a jövő, a kizárólag autentikus táncműsorok pedig megmaradnak a falunapokra, fesztiválokra. A vándorrendezvény csütörtökön rajtol, a több mint száz néptáncos a marosvásárhelyi Színház téren fogja egy közös tánccal felhívni a figyelmet a rendezvényükre, majd 19 órától a házigazda játszik, a Kicsi Svejk háborúja című műsorát adja elő a Maros együttes a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Pénteken 12 órától a Háromszék Táncegyüttes Szerencsekrajcár című előadását, 18 órától pedig az Udvarhely Táncműhely Kiáltó szó című előadását lehet majd megtekinteni. Szombaton a nagyváradiak szólnak a gyerekekhez 12 órától a VANmese című előadással, 18 órától pedig a Hargita Székely Nemzeti Népi Együttes Örökség című produkcióját lehet majd megtekinteni. Vasárnap 19 órakor a táncegyüttesek közös gálája zárja a találkozót, amelynek előadásai a Nemzetiben lesznek. A 10-15 lejes jegyeket már meg lehet vásárolni a Nemzeti Színház Kultúrpalotában működő jegyirodájában (kedd-péntek 12.00-17.30 óra között, telefonszám: 0372 951 251), a színházban működő jegypénztárban (kedd-péntek 9.00-15.00 óra között, telefonszám 0365 806 865) és a Maros Művészegyüttes székhelyén, valamint online, a biletmaster.ro honlapon.

Szász Cs. Emese



vissza...