Hivatásos néptáncosok találkoznak Marosvásárhelyen - Népújság
2018-11-08

Október 18-ától, csütörtöktől négy napon át a néptánc központjává válik Marosvásárhely. Mint korábban is hírt adtunk róla, az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának idén a Maros Művészegyüttes a házigazdája. A tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő találkozóról – melynek helyszíne a Nemzeti Színház – Barabási Attila Csabával, a művészegyüttes igazgatójával beszélgettünk.

– Öt hivatásos néptáncegyüttese van Erdélynek, így egyik-egyik ötévente kerül sorra vendéglátóként. A találkozó célja egyrészt lehetőséget adni a hivatásos táncosoknak arra, hogy megnézzék egymás előadásait, erre ugyanis szervezett formában máskor nem adódik alkalom. Ugyanakkor ilyenkor egy szakmai bizottság ki is értékeli a produkciókat – nemcsak a táncot, hanem a koreográfiát, a színpadi mozgást, a díszleteket, a jelmezt is –, így az együttesek pontos képet kapnak arról, hogy szakmailag hol tartanak. Mindemellett fontos célkitűzésünk, hogy a vendégtársulatok jól érezzék magukat nálunk, kötött és kötetlen formában is kapjanak lehetőséget a tapasztalatcserére. Ezt a szakmai megbeszélések mellett különféle műhelymunkák is segítik.

– Beszéljünk a nyitónap programjáról.

– Amennyiben az időjárás megengedi, október 18-án, csütörtökön délután 4 órakor villámcsődülettel indítunk a Színház téren. Az öt együttes táncosainak és zenekarának pár perces produkcióját láthatják ekkor az érdeklődők. Aznap 18.30-kor kiállítás nyílik a színház előcsarnokában a marosvásárhelyi Marx József Fotóklubnak a Maros Művészegyüttes előadásairól készült fényképeiből. A találkozó hivatalos megnyitója 19 órakor kezdődik a színház Nagytermében. Ekkor a Maros Művészegyüttes a Kicsi Svejk háborúja című táncszínházi előadását viszi újra színre. 

– Mire számíthat a továbbiakban a nagyérdemű?

– Pénteken és szombaton két-két előadást lehet megtekinteni, pénteken déli 12 órakor a Háromszék Táncegyüttes a Szerencsekrajcár című mesejátékot mutatja be, 18 órakor az Udvarhely Néptáncműhely Kiáltó szó című, Kós Károly emléke előtt tisztelgő előadása látható. Szombaton 12 órakor a Nagyvárad Táncegyüttes a VanMese című produkciót viszi színre, 18 órakor a Hargita Székely Nemzeti Néptáncegyüttes Örökség című előadásával lép közönség elé. A déli és esti előadás között mindkét nap egy igen fontos mozzanat lesz. Pénteken 17.30-kor Zsuzska folksufnija címmel autentikus népviseleti kiállítás nyílik, egy népviseleteket készítő pár állítja ki munkáit a színház előterében. Ennek a programpontnak azért is nagy a jelentősége, mert óvodai, iskolai előadásokon nem mindig lehet betájolni, hogy milyen viseletben is táncolnak a gyermekek. Szombaton 17 órakor a Hagyományok Háza képviselői első alkalommal tartanak előadást az adatbázisuk használatáról, egyebek mellett arról, hogyan lehet előkeresni és lejátszani az egyes tájegységekről szóló videókat. Szerintem ez a – nem csak szakmabelieknek szóló – értekezés a találkozó legfontosabb előadása, annál is inkább, mivel a táncosok közül sokan oktatnak is. Pénteken és szombaton 22 órától a színház Underground termében táncház lesz, amelyre minden érdeklődőt várunk. A találkozó kínálatát Marosán Csaba vasárnap 15 órakor kezdődő egyszemélyes előadása gazdagítja. Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, aznap 18 órakor újabb villámcsődület lesz a Színház téren. A találkozót lezáró gálaműsor 19 órakor kezdődik, ekkor mind az öt együttes színpadra lép egy-egy 15–20 perces műsorral.

Nagy Székely Ildikó



vissza...