Táncmulatságok, dallamok, a vidék kiemelkedő ikonjai, melyek mind meghatározói a Nádas-mente kultúrájának. Felvillanó képek, érzések, a cifra szoba illata, a gyöngyös ruhák sodrása, márvány lelkek tánca.
A műsorban a kalotaszegi magyar, román és cigány tánckultúra kerül bemutatásra, valamint a vidék kiemelkedő zenész egyéniségei és dallamkincsei hallhatóak. András Erzsi Erdei magyarvistai mesemondó történetei, énekei és meséi megidézik a kalotaszegi embereket.
Örök, márvány lelkek és cifra gyöngyök tánca.

Rendező- koreográfus: Sánta-Bíró Anna, Sánta Gergő
Díszlet: Tóth Kázmér
Tánckarvezetők: Kásler Magda és Kovács Szabolcs-Zoltán
Zenekarvezető: Moldován-Horváth István

     A nő: a tükör előtt öltözik. A nő: tetőtől talpig élet. A nő: szeret, gyűlöl. A nő: táncra kész, de rögtön nem rohan. A nő: aki alig több mint száz éve még nem szavazhatott. A nő: aki ma háztartást és céget vagy országot vezet. Alig vagyunk tudatában annak, hogy a nők mekkora utat jártak be az elmúlt évszázadban.
A néptánc és a költészet összjátéka által előadásunk a nők erejét hivatott ünnepelni, hogy emlékeztessen minket a gondoskodásukra, amely nélkül összedőlne a világunk.
Koordinátorok: Macaveiu Blanka és Barabási Attila-Csaba
Konzulens: Kelemen Roland
Színészek: Márton Emőke-Katinka és Tamás Csanád
Tánckarvezetők: Kásler Magda és Kovács Szabolcs-Zoltán
Zenekarvezető: Moldován-Horváth István

     Amint belépünk az új évbe, elkezdődik az esztendő legmókásabb időszaka: a farsang, mely a játék és vidámság, a fonókban elhangzott mesélések, alakoskodások, tréfálkozások ideje. Hadd fordítsuk ki sarkából a világot, majd elbúcsúztatva a telet, várjuk a mindent megújító tavaszt.
Humoros, fergeteges műsorunkban az autentikus néptáncokat ötvözzük a farsangi népszokásokkal, hagyományokkal.
Tánckarvezetők: Kásler Magda és Kovács Szabolcs-Zoltán
Zenekarvezető: Moldován-Horváth István

     A Maros Művészegyüttes zenekara egy rendhagyó, különleges műsora. Azért nevezhetnénk különlegesnek, mert csak férfi előadók, énekes, zenészek, táncosok vesznek részt benne.
A férfi érzés-érzelem, virtus megnyilvánulásait szeretnénk bemutatni különböző élethelyzetekben: verbuválás, mulatság, pásztorélet, stb.
Erdélyi és magyarországi tájegységek hagyományos kultúrájának gyöngyszemeiből válogattuk műsorunk anyagát. Reméljük, hogy érzelmi és kulturális élményt tudunk nyújtani vele.
A Maros Művészegyüttes zenekara:
Moldován-Horváth István – hegedű
Ficzus László – hegedű
Gyárfás Róbert- nagybőgő, harmonika
Kisfaludi János – brácsa, cimbalom
Bakos Barna-Attila – brácsa, gitár
Meghívott: Mátéfi Csaba, ének, tánc (Székelykeresztúr)
Közreműködnek a Maros Művészegyüttes férfi táncosai: Füzesi Nándor-Albert, Kovács Szabolcs-Zoltán, Bíró Szabolcs.

     Meghitt együttlétre, elcsendesedésre és igaz vígassságra hívjuk azokat, akiknek szíve közös ünneplésre vágyakozik.
A Maros Művészegyüttes azt a virágzó és sokoldalú művészetet tárja fel, mely által a Kárpátmedence népei a karácsonyt megénekelték, megteremtették, megélték.
Tánckarvezetők: Kásler Magda és Kovács Szabolcs-Zoltán
Zenekarvezető: Moldován-Horváth Istvá
Közreműködők: László Enikő és Gyepesi László<

     A Sárga rózsa Jókai Mór 1892-ben írt pusztai regénye, amelyben szinte egy etnológus igényességével részletezi a Hortobágy természeti- és szokásvilágát. A táncelőadásban ennek a paraszti világból inspirálódott regénynek a drámai történetét dolgozta fel a Maros Művészegyüttessel Könczei Árpád koreográfus-rendező.
A szerelmi háromszög a két gyerekkori barát Decsi Sándor és Lacza Ferkó, illetve Sándor szerelme, Klári között irodalmilag közismertnek mondható. De különleges lesz, ahogy a hortobágyi vérmérséklete és értékrendje elkezdi irányítani a konfliktust. A regény szereplőinek Jókai szinte természeti minőségeket ad: Sándor szenvedélyes, határozott, mint a lovak; Ferkó óvatos, fegyelmezett, mint a bika; Klári ritka és különös, mint a sárga rózsa.
Az előadás alaphangulatát meghatározzák a pásztorság magányának csendjei, a pásztor-férfiban dúló feszültségek, a némaságból súlyosan megfogalmazott szavak, az ember és a körülötte élő természet karakter-formáló viszonya. Az előadás alkotóit éppen ezek a szimbolikus, a görög drámákra emlékeztető toposzok inspirálták. Így a Sárga rózsa című előadás ezeknek az ősi történeteknek, jelentéseknek és erőknek a hullámzása. És ennek a hullámzásnak mi tudna jobb hordozója lenni, mint a Hortobágy népdalai, néptáncai és népviselete? A szemünk előtt bomlanak ki a szerelmi tragédia szálai, és oldódik meg minden a maga rendje szerint – ahogy az életben is ismerjük.
Dramaturg – Györfi Kata
Zenei összeállítás – Könczei Árpád
Jelmezkészítés – Soós Margit, Szász Zsuzsa, Szélyes Andrea
Táncoktató – Majer Tamás
Táncoktató, rendező asszisztens – Könczei Villő
Díszlettervező – Csiszér Csilla
Rendező-koreográfus – Könczei Árpád, Harangozó-díjas

     ...az előadás a tánc nyelvén fogalmazza meg Ábel figuráját. Annak a csíki székely fiúnak a figuráját, amely Tamási Áron Ábel trilógiájában született meg számunkra, amely a nagyközönség által jól ismert és kedves alak. Ábel személyét főleg a tánc eszközeivel állítjuk a nézők elé, de elkerülhetetlen a verbális megjelenítés is. Újra meg újra előkerülnek Ábel fő gondolatai az igazságról, a székely létről, miért vagyunk a világon, a lélek tisztaságáról... Egyre fontosabb kérdések kerülnek elő, amelyek kapcsán Ábel rámutat a lényegre, hogy csak megtisztulva, szabad és tiszta lélekkel tudunk válaszolni az életünk alapkérdéseire. „Tisztán az Isten lelkével válaszol minden feltett kérdésre... mert... az emberek fényes világa után az Isten tiszta világába vágyik az ember.” Ez a gondolatkör végkifejlete.
A darabban Tamási szövegrészletek jelennek meg, amelyek a táncosok szájából hangzanak el. Nem a humor, inkább a székely nyelvből és gondolkodásmódból áradó derű jellemzi hangulatát.
Rendező-koreográfus: Varga János
Zeneszerző: Kelemen László
Tánckarvezetők: Farkas Sándor-Csaba, Kásler Magda
Zenekarvezető: Moldován-Horváth István

     A darab alaptémája a megmaradás, a helytállás, a hűség és a szeretet a történelem viharában. A gyötrő szenvedélyeket, a hazajutás és az egymásra találás vágyát, a hitetlenség és a bizalom, a kétkedés és a bizonyosság küzdelmét hordozó dráma kifejezőerejét gazdagítja Kelemen László zenéje és a Maros Művészegyüttes színes-fergeteges táncbetétei.
Rendező: Török Viola
Koreográfus: Varga János
A Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes művészei mellett az előadásban fellép Bogdán Zsolt kolozsvári Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész.

    „A Kelet-Európai népzene jelenlegi helyzete a következőkben foglalható össze: az egyes népek népzenéi között való szakadatlan kölcsönhatás eredményeképpen a dallamoknak és dallamtípusoknak óriási méretű gazdagsága támadt.” Bartók Béla megállapítása különösen igaz Erdélyre: a sok évszázados együttélés egy olyan hatalmas gazdagságot hozott létre a hagyományos népi kultúrában, amelynek „használata”, jelenkori közös kiaknázása és felmutatása mindannyiunkat gazdagít lélekben, nemzetiségtől függetlenül. Az előadás egy lépés kíván lenni abban a hosszú menetelésben, amely ezen az úton ránk vár. (Kelemen László)

    "A műsor címét az egyik legrégebbi karácsonyi ének adja, amely csak az archaikus zenei réteget őrző tájakon maradt fenn. Előadásunkban karácsonyi szokásokat elevenítünk fel, amelyeket táncjelenetekbe ágyazunk ügyelve arra, hogy eredetiségük ne sérüljön. A többségében székelyföldi hagyományokat, énekeket megjelenítő műsorban helyet kapnak régi, ma már nem élő szokások, melyeket archív filmek, néprajzi adattárak őriznek. Ilyen az egész magyar nyelvterületen leirt pásztorjátékok és ennek egy speciális változata a rendkívüli régies vonásokat őrző Bukovinai székely betlehemezés,vagy „csobánolás” is. Helyet kapott a közeli évtizedekben még élői székelymezőségi kántálasok közül Vajdaszentivány faluból való magyar és Szászcsávás falubol való cigány kántálás. A megjelenő Betlehem a régi betlehemesek világából az un. „bábtáncoltató betlehemesek”-et idézi, amelyről marosvásárhelyi leírásokat is jegyez a néprajztudomány.
A műsorban törekedtünk még élő szokásokat is bemutatni. Egyik ilyen az udvarhelyszéki kis falu, Kénos karácsony napi regölés szokása amely az ősi Kárpát-medencei regölés hagyomány egyetlen élő regölése, amelyben fiatal házasokat felkeresve termékenységet, gyermekáldást és karácsonyi boldogságot kívánnak. A másik élő karácsonyi hagyomány a Nyárádselye falu István- napi köszöntő szokása, amelyben gyönyörű énekekkel keresik fel az Istvánokat valamint az „istványozok” szívéhez közelálló lányos házakat. Rendkívül gazdag hagyományt a mai napig művelik a selyei fiatalok.
Műsorunkban igyekeztünk a keresztény Európa karácsonyi szokásrendszeréből azokat gyöngyszemeket felvonultatni amelyek a környezetünkben formálódtak ki és sok évszázadon át segítették abban, hogy szépen, boldogan élhessük meg a keresztények legnagyobb ünnepét a karácsonyt. Boldog ünnepeket kívánunk!"

    A Mezőség mosolya című előadás autentikus folklórműsor, amely magába foglal táncszínházi elemeket is, de ezekben is hagyományos néptánctechnikák érvényesülnek. Az előadás címe reflektálás mezőség kulturális sokszínűségére, zenei gazdagságára, táncainak vitalitására. Központi helyet foglal el a műsorban “A kilenc csodaszarvas” című román kolindát idéző lírai jelenet. Bartók ezt a román népballadát használta alapul a Cantata Profana című világhírű műve megírásakor. A mozzanat nem csupán a szarvassá változó fiúk történetét hivatott megjeleníteni, hanem megfogalmazza Bartók legfontosabb üzenetét, mely azóta számtalan táncos generációnak éltető forrása, vezérlő csillaga volt : “csak tiszta forrásból” A folklór rész zömében magyar, de beépít román elemeket is.
Az erdélyi román és magyar néptánc közös alapokon nyugszik. Több nemzet évszázadokon át való együttélése ezen a vidéken gazdag táptalajt jelentett számos táncforma kialakulásához. Martin György szerint az erdélyi néptáncban nincs jelentősége az etnikai különbségeknek. Ugyanazt az alapot táncolják, csupán megszínezik a saját etnikai ízeikkel. „Nekünk dolgunk van az erdélyi román néptánccal, mert az a magyar örökség része, ugyanis az erdélyi magyar néptáncban gyökerezik” – vallja Varga János.
Műsorunkban megidézett táncos falvak: Alsótők, Girolt, Bonchida, Válaszút, Kide, Bálványoscsaba, Szék, Mezőkeszü, Magyarpalatka, Borsa- völgyi dallamok…

    A műsor Kányádi Sándor csodálatos szellemiségét idézi meg. Felidézi verseit és nagyszerű elévülhetetlen gondolatvilágát, nézeteit és az őt körülvevő világot, megjeleníti a tájakat, szülőföldjét és szépségeit.

A "vidékeket" melyben különleges eseményekkel teli életét élte táncok jelenítik meg.

A Tompa Miklós Társulat, a Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes közös produkciója.

    „A Tündöklő Jeromos című drámai játék egy egész közösség Megváltót váró keserűségét és reményeit, valamint a várakozásra hamis választ adó Jeromos történetét jeleníti meg. Tamási rituális színháza az adventi időszakot idézi: a sötétségből a fény várásának, a régi rosszal való szembesülésnek és lezárásnak, valamint a jobb új év reményének és elhatározásának idejét.
Már zenészként is a zene színpadi megjelenítése foglalkoztatott, rendezőként mindig olyan darabokat választok, melyeknek erőteljes költői világát a zene szervesen egészíti ki. Főleg a magyar népzene kimeríthetetlenül gazdag, minden élethelyzetre és történelmi korra harmonizáló anyaga jelent számomra örök lehetőséget, hogy a szóban elmondhatatlant megsejtesse a színpadon. Euripidész, Shakespeare, Moliére, Csehov mellett természetesen Tamási Áron világához áll a legközelebb a magyar népzene és néptánc, előadásaimban (Boldog nyárfalevél, Hullámzó vőlegény, Vitéz lélek) ezt a formanyelvet használom.
Meggyőződésem, hogy a néptáncnak, koreográfiának ezúttal kiemelkedően fontos szerepe lesz egy olyan előadásban, amelyben amúgy sütnek a fojtott indulatok, érzések, és amely előadás igazi főszereplője a nép. Ezért nagy lehetőséget jelent, hogy a Maros Művészegyüttes és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Spectrum Színházzal együtt egy közös produkcióban sajátos erdélyi hangvételben megjelenítse Tamási Áron szellemiségét.“ Török Viola - rendező

    A műsor Közép-Erdély színes hagyományaiból meríti táncanyagát. E térség sokszínű világát egyrészt a klasszikus, jól ismert néprajzi tájak találkozása, azok átmeneti formákban való egymásba olvadása, másrészt az etnikai sokszínűség adta tánc és zenei formavilág tarkasága adja. Az együttes válogatása tánctípusokban, zenei világban, viseletekben és tánc-hangulatokban egyaránt változatos.

Sor kerül Gerendkeresztúr, Dombó, Györgyfalva, Csabaújfalú vagy Girolt hagyományának bemutatására. A magyar néphagyomány erős megjelenítése mellett a küküllőmenti cigány és román ízek is láthatóak e műsorban, amely érzelmi sokszínűségre is törekszik. A figurák, melyek múltba vesztek még nagy múltú táncos falvakban is újraélednek a táncosok lábán és erős táncélményt jelenítenek meg az előadásban, mely nem nélkülöz humort és gondolati mélységeket sem.

    Az életünket konfliktusok között éljük, háborúzunk egymással. Főleg az erdélyi lét ilyen. Talán nem is gondoljuk végig, vagy már el is felejtettük a céljainkat, kiindulópontunkat, motivációnkat. Ha rendet akarunk tenni lelkünkben – eszünkben akkor életünket meghatározó legfontosabb fogalmak újra- és újra gondolására vagyunk kényszerítve. A „haza”, „hit”, „áldozat”, „szabadság” olyan fogalmak, amelyeket időnként rendbe kell tenni magunkban, mi a fontossága a mindennapok „háborújában”.

Svejk, mint irodalmi alak és a székely bakter másként értik ezeket. Érdekes ütköztetés e két különböző értelmezés, de segít bennünket abban, hogy újragondoljuk és tisztábban lássuk mi magunk a magunk élete számára. Erről beszél a darab egy derűs táncjáték formájában.

    Előadásunkban Erdély több szórványvidékeinek táji tagoltságát és sokszínűségét mutatjuk be csodálatos, egyedi néptáncok és népdalok segítségével. Erdélyben a magyarok és románok a történelem folyamán sajátos vonásaikat megőrizve, de egymással szoros kölcsönhatásban fejlesztették ki ezt a rendkívül gazdag népi kultúrát és népszokásokat. Az együtt élő népek kölcsönhatása vidékenként különböző módon érvényesült s ez nem csak a nép tudatában hanem viseletében, táncában és zenéjében is érezhető.
Folklór összeállításunkban nagyobb részt gyimesi, de vajdaszentiványi, eleki román és szilágysági vidékek táncait is feldolgozzuk, segítve a vidékek múltjának népszerüsítését. A vegyes lakosságú Gyimesen sok olyan kis faluval, néhány száz településsel találkozunk, melyben magyarok és románok élnek együtt. Elkülönülésüket néhol megörizték, másutt teljesen egybeolvad kultúrájuk. A gyimesi csángók népviselete majdnem megegyezik a román népviselettel viszont földrajzi és etnikai elszigeteltségük folytán, a magyarság legrégibb kultúrájú népcsoportját alkotják. Ők a régi székely tánczene leghívebb őrzői, s a táncaik sokfélesége tekintetében kiemelkednek a magyar népcsoportok közül.
A mintegy 300 magyar, román és szász települést magába foglaló Mezőség régies, de gazdag és fejlett tánc és zenekultúrája több tényező együtthatásának köszönhető. Ez a közép-erdélyi tájegység őrzött meg a legtöbbet az erdélyi reneszánsz és barokk örökségéből, s ezt fejlesztve alakította ki a sajátos újabb erdélyi tánc és zenestílust. A táncok és a népdalok állandó cseréje következtében a Mezőségen teljesen összemosódnak a magyar és román jellegzetességek határai, s valódi zenei és táncbéli kétnyelvűség érvényesül.

Érdekes témát boncolgat a "Tegnap a Gyimesbe jártam" című előadásunk a szórvány falvainak gazdag folklór kincsét bemutatva egy egyedi archaikus világot tár elénk. A Maros Művészegyüttes nagy hangsúlyt fektet a szórványmagyarság népi kultúrájának felfedezésére és népszerűsítésére, ezzel lehetőséget adva a néptánc és népzene kedvelőinek megismerni ezen kiemelkedő táncokat.

    Az erdélyi gyerek és felnőtt közönség által ismert népmesét Benedek Elek meséskönyvében olvashatjuk, ő már 1901-ben megjelentette összeállításában. Erdélyi gyűjtők meséskönyveiben is rátalálhatunk, hisz eléggé közismert és kedvelt, örökzöld mese.
A történet egy szegény legény, Palkó életútjáról szól, aki érvényesülését keresi a nagyvilágban. Elindul isten hírével, s útjában óriásokkal találkozik, kikkel egyszerű neveltetése ellenére tisztelettudóan beszél. Ennek eredményeképpen szövetségesre talál az öreg óriás személyében, aki elviszi a királyi palotába. A király udvarában ugyancsak jó viselkedése miatt belső inas lesz, így megismerik a király lányai is. Legfőképp a kicsi királykisasszonynak tetszik meg a szép fiatalember, s úgy megszeretik egymást, hogy ez a királynak is szemet szúr. Meg akarja leckéztetni a király Szép Palkót, ezért különböző próbatételeket talál ki neki, biztos lévén, hogy a fiú nem tudja ezeket teljesíteni. A királykisasszony segítségével Palkó kapcsolatba lép az ördögökkel, akik a király parancsát teljesítik a Palkó nevében, viszont a harmadik próbán magával a királyi családdal kell szembeszálljon. A királykisasszony furfangja és Palkó ügyessége kiegészíti egymást és minden nehézség ellenére túljárnak az öreg király és királyné eszén. Persze nem büntetés nélkül, hisz a királyné átka miatt elfelejtik egymást. Ez az átok addig tart, amíg a király és királyné meghal, akkor a szerelmespár egymásra talál és átveszik az uralmat az országban egy hetedhét országra szóló hatalmas lakodalom, mulatság kíséretében.
Mint a legtöbb mesében itt is a jó győzedelmeskedik.

A Maros Művészegyüttes előadásában a történetet táncban mesélik el a szereplők, a főszereplőknek viszont prózai szerepük is van. Az előadás dramaturgiailag követi a történetet, minden szereplő megjelenik kisebb vagy nagyobb jelenetekben. A zene tökéletesen kiegészíti a tartalmat és a mozgásanyagot, így válik egységes egésszé a produkció. A hangszeres zenét az együttes zenekara adja elő, a felhasznált népdalokat a szereplők. Az érdekes és látványos jelmezek valamint a díszlet hozzájárul a nézők vizuális élményének fokozásához.

    A Ha te tudnád, amit én... című előadásunkban Maros megye valamint az erdélyi vidékek legszebb táncait válogattuk össze. Ízelítőt kapnak a küküllőmenti, kalotaszegi, keszűi valamint a palatkai táncokbol. Küküllő-mente a legdélebbi, peremhelyzetű magyar táncdialektus, mely máig megőrizte régies jegyeit nemcsak a férfitáncokban, hanem a páros táncokban is. Kásler Magda széki és ördöngösfüzesi népdalokat énekel, kísér a Maros Művészegyüttes zenekara.

„A verseny lovaknak való, nem embereknek.” Bartók Béla
„Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.” Kassai Lajos, lovas íjász
    A humor, a paródia, a szatíra az ember egyik legfontosabb eszköze és lehetősége is.
Sikerorientált korban élünk. A média is azt sugallja, mindenki sikeres lehet egy darabig, ha nem is egy évig, egy hétig vagy egy napig bizonyosan. Utána jöhet a következő „versenyző”.
A Most múlik című előadás az elmúlt másfél évtized népzene-néptánc, az úgynevezett „folklór” színpadi megjelenítéséből, különböző formáiból inspirálódott. Feldolgozás, táncszínház és táncverseny címszó alatt majdnem minden revüsödik – piros nadrágos férfiak, eltúlzott mozdulatok, öncélú térformák, lehetőleg szaladva táncolt motívumokkal, felgyorsult zene és tánc, úgynevezett világzene-világtánc. Ha meg nem revü, akkor „lila köd”. A Most múlik a humor és a paródia eszközeivel magát a népzene és néptánc mai színpadi, de akár táncházi formáit is görbe tükör elé kívánja tenni. Nemcsak a kortárs néptánc lehet kérdéses, hanem a megrögzött „eredetihez” való ragaszkodás is. Válságban van-e a néptánc, elavult-e, és van-e még táncházmozgalom, vagy csak vásár, és abból is a kirakodó. És akkor születik-e újabb csillag? A cím természetesen szimbolikus, a szemünk előtt tűnik el, múlik el a tradíció, átalakul a hagyományos népzene és néptánc, és utal a slágerre is, vagyis ez recept lehet a sikerre.

    Humoros, fergeteges műsorunkban az autentikus marosszéki néptáncokat ötvözzük a farsangi szokásokkal. A nézők mezőmadarasi, nyárádselyei, sóvidéki, küküllőmenti és szászcsávási táncokat láthatnak, de megnevettető jelenetekben is lesz részük, amelyek többek között a mezőfelei betyárok, farsang temetések, cigányjóslatok tesznek szórakoztatóvá. Továbbá, közreműködik Gyepesi László, a 2015.-ös Széllyes Sándor népi vetélkedő győztese, aki Széllyes Sándor rigmusaival fog fellépni. Énekel Kásler Magda. Rendező Füzesi Albert.

    A Szép piros hajnal című előadás autentikus folklórműsor, amely magába foglal táncszínházi elemeket is, de ezekben is hagyományos néptánctechnikák érvényesülnek. A darab címét egy archaikus népi ima ihlette,emellett a műsor szövege különböző balladák feldolgozásából tevődik össze. A lezáró jelenet A kilenc csodaszarvas című román kolindán alapul. Bartók ezt a román népballadát használta alapul a Cantata Profana című világhírű műve megírásakor. A folklór rész zömében magyar, de beépít román elemeket is.

    Az erdélyi román és magyar néptánc közös alapokon nyugszik. Martin György szerint az erdélyi néptáncban nincs jelentősége az etnikai különbségeknek. Ugyanazt az alapot táncolják, csupán megszínezik a saját etnikai ízeikkel.„Nekünk dolgunk van az erdélyi román néptánccal, mert az a magyar örökség része, ugyanis az erdélyi magyar néptáncban gyökerezik” – vallja Varga János.

    A magyar történelem egyik legnagyobb traumáját jelentő eseménye e háború. Az emlékezés kövei ott vannak szinte minden magyar faluban, városban impozáns emlékmuvek, szobrok formájában. Minden település számon tartja név szerint az elesetteket. A háború kitörésének centenáriumán szeretnénk, újra felidézni az áldozatok, hosi halottak emlékét.

    A táncjáték fontos eleme a háborús témájú magyar líra, amely kortársként éli meg és dokumentálja a muvészet erejével e szörnyuségeket. Valós izgalmat jelentenek a lövészárkokban született háborús naplók és frontkatonák háborús visszaemlékezései, e háborús borzalmakat is megidézve teszünk táncos visszaemlékezést nagyapáink életét meghatározó háborúkra. Mert idézzük az elveszetteket, embert és hazát. Nagy szívvel, szeretettel készítettük e táncjátékot, ajánljuk az idosebb nemzedéknek, akik nálunk többet tudnak a háborús szenvedésekrol, de feltétlenül ajánljuk a fiataloknak , akiknek ez ugyan történelem, de háború iszonytató világának a muvészeten keresztül való megismerése becsesebbé, értékesebbé teszi a jelenkori békés világunk értékeit, örömeit.

"Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár."
    Legújabb bemutatónk ismét egy Kányádi Sándor versre épül, mely 1972-ben íródott Kolozsváron, az ott cselédsorban élő Széki leányok táncának láttán. A szimbólumokkal telített vers, azóta emblematikussá vált, Kányádi költészetének egyik igazi gyöngyszeme, mely egyszerre szól hagyományőrzésről és az Erdélyi magyarság sorskérdéseiről.
"Honnan járják, honnan hozták,
honnan e mozdulat-ország?"
    Noha a vers több mint negyven évvel ezelőtt íródott, meggyőződésünk szerint semmit nem vesztett erejéből, lendülete ihletett ad korunk alkotóinak is.
"Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül."
    Az erdélyi néptáncokra épülő előadásban, korábbi bemutatónkhoz hasonlóan, a múlt együtt él a jelennel és a korszerű színház eszközeivel úgy teszi fel ismét Kányádi kérdéseit, hogy közben lehetőséget próbál adni a vers rejtett horizontjainak kibontása mellett az újra értelmezésre.
"A magnó surrog így.
S amit ha visszajátszol?
Koporsó és Megváltó-jászol."

"vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül" " - Kányádi Sándor

    A hagyomány életben tartása ma nyilvánvalóan nehezen lehetséges, de az emberi lélek legbensőbb rejtekében tovább él.
    A Maros Művészegyüttes legújabb alkotása egy álomszerű világot tár elénk, melyben a tudatalattinkban megbúvó múlt idéződik meg jelenünkben. Olyan néptánc-színházi produkció, amely autentikus néptáncból egy korszerű színházi előadást hoz létre az erdélyi táncképek segítségével.
    Juhász Zsolt rendező-koreográfus elképzelése és a Maros Művészegyüttes autentikus táncstílusának ötvözése, egy különleges látványvilágot teremt, mely remélhetőleg felkelti a szakmai közönség, valamint a nézők érdeklődését.

    "Boldogult gyermekkoromban legalább huszonhét ízben olvastam el Petőfi Sándor varázslatos János vitézét, bár meglehet, hogy ennél többször is, mivel későbbi életemben is még, de emlékszem, hogy akkoriban leginkább nyaranta és hosszan, nagyszüleim marossárpataki házának tornácán olvasgattam, ha sütött, ha fújt, ha viharzott köröttem a szépséges idő. A János vitéz számomra, most már örökre egy kicsit Marossárpatak marad, mert akkor, ott alighogy bevégeztem volna, már kezdtem is újra az olvasását. Betöltött, de igazán betelni soha sem tudtam vele.

    Bizonyára a János vitézen keresztül és általa is léteztem, játszottam, álmodoztam azokon a hajdanvolt nyarakon. Úgy voltam, éltem, mintha egy mesében, mely csupa hűség, csupa szerelem, árva bolyongás, elvágyódás, bátor kalandozások hősi meséje. Elszánt keserűségek s hirtelen édesülések netovábbja - minden benne volt János vitéz sorsában, minden kivívott s megszenvedett reménység, s legvégül a váratlan öröm álombeli, tündérországi, szép remegése is. Ahogy a valószerűség és a valószerűtlenség egymásba billen át, ahogy a valóság maga a valóság fölöttibe és valóság alattiba játszódik át - az volt feledhetetlen.

    Boldog föl-föleszmélés volt megérezni a szavak csodálatos vonulását, titokzatos tájak és térségek tágasságának a leheletét a költői nyelv lélegzetében. Észrevétlenül áradt át belém, már szinte kivülről tudtam, már majdnem könyv nélkül fújtam a teljes elbeszélő költeményt - végül már olvasnom sem kellett, csak Kukorica Jancsiként legeltetttem a szemeimet a meglelkesült betűkön. Végső soron talán magára a magyar nyelvre, a nyelv működésének hajlékony, színes mibenlétére, dallamvilágára, hangsoraira emlékszem én, ha Petőfit és az ő János vitézét most fölidézem magamban.

    Boldog lehettem akkor. Talán azóta sejtem én, hogy a költészet, vagy akár egyetlen elbeszélő költemény is énekhangra, zenére, táncra fordítható, hisz a vers maga is muzsikálni képes, mert a meséken túl a líra s a nyelv maga is hangzó rejtelem, lüktető örömzene - élő, folytonos elmozdulás, ritmikus mozgás és izgatott, mindenre nyitott, világra rezzenékeny mozgékonyság." - Kovács András Ferenc

... Szív szerette, szem megverte,
Szem megnézte, szű szerette,
Szem látta, szív verte,
Szem tekinté , szű szerette,
Szem nézte, megigézte.
Kék szem nézte, zöld szem nézte,
Fekete szem megigézte.
Erdő látá, mező látá, ember látá,
Fehérnép nézte, férfinép nézte,
Szálljon a szívébe aki megigézte.
Fekete szem igézte, szálljon feketére.
Kalap alól jöttél, kalap alá menjél...

    ...A táncok rögzítésére csak néhány évtizede van lehetőségünk. Addig csak néhány szóbeli vagy képi feljegyzés hagyott emléket. A régi idők tánckincsének részletei örökre, helyrehozhatatlanul elvesztek számunkra, ám vannak olyan mozaikszemek, melyeket őriznünk kell - ahogyan dalainkat, nyelvünket és mesevilágunkat hosszú századok óta őrizzük -, mert segítségükkel feltámadhat a múlt... (Timár Sándor).

    Előadásunkba székelyföld néhány kincset őrző falujából válogattunk táncokat, dalokat, fűszerezve egy-egy dramatikus szokással, archaikus szövegrészlettel és népi rítussal, lehetőséget adva a néptánc és népzene kedvelőinek megismerni olyan települések hagyományait, szokásait és táncait is, amelyek többé vagy kevésbé ismertek - Marosmagyaró, Korond, Pálpataka, Szásznagyvesszős, Magyarszentbenedek, Magyarózd és Kalotaszeg.

    A Kőműves Kelemen ballada sok száz változatban él a magyar, a román, bolgár, görög de még keleti kultúrák népköltészetében is. A tudomány, a balladakutatás építőáldozatnak nevezi, ezt a döbbenetes tragikus rítust.
    Thomas Mann a József és testvérei teatrológiáját a következőképpen kezdi: Mélységes mély a múltnak kútja, ne mondjuk inkább feneketlennek?
    Ez a balladában megénekelt építőáldozat vajon az írott vagy íratlan történelem milyen mélységében keletkezett? A múlt kútjának melyik időgyűrűjében? Nem tudjuk, de biztos, hogy az ókori kultúrák első mesterei, akik már óriási építményeket igyekeztek megálmodni és felépíteni, rémületet, döbbenetet éltek át, ha művük a kezdetlegesség pillanataiban összeomlott. A leomló falak áldozatokat is követeltek. Gyötrelmes ijedtségükben gonosz szellemekre, büntető istenekre gondolhattak.
    Az idők mélyében még a fejlett kultúrákban, civilizációkban is létezett nem csak állat- de még emberáldozat is. Bizony elképzelhető, hogy a rettegő, megrémült lélek a megnyugtató megoldást emberáldozatban képzelte el, és így is cselekedett.
    Erre az ókori kultúrákat kutató régészek találtak elegendő bizonyítékok. Görögországban az Agraida patak hídján 1659-ből emléktábla őrzi, hogy Manolisz mester itt falazta be feleségét.
    Ahogy a "mélységes mély" kútból közeledünk napjaink felé, a rítus megszelídült. Építőáldozatnak már egy kis állat, egy szárnyas is megfelelt, vagy csak egy jelkép. A hiedelem és megénekelt változata azonban makacsul tartotta magát napjainkig, sok népnél.
    Nekünk az utókor művészeinek az a kötelességünk, hogy a reánk tartozó változat lélektani bugyraiba behatoljunk és próbáljuk megérteni Kőműves Kelemen és asszonyának tragédiáját. Próbáljuk megérteni a XX. századnak szóló üzenetét.
Mennyi áldozat kell? Százezer, tízmillió, hogy felépüljön hamis ideológusok utópisztikus műve, ezt a XX. században sok nép véres áldozatok árán szenvedte meg.

    Hunyadi Mátyás személye történelmünk egyik legkiemelkedőbb alakja, aki a népmesék világában is kimagasló, mindenki által kedvelt egyéniség.

Trónra lépésének 550. évfordulójára készülve felelevenítünk hármat a gyerekek által legkedveltebb Mátyás történetek közül: A kolozsvári bíró, Egyszer volt Budán kutyavásár valamint az Igazmondó juhász című történeteket.

történet a katonákról

"Legelül deli katonás feszességgel a férfiabb komolyságban az őrmester lépdegél. Ő nem lejt, nem ugrik, nem veri össze bokáját, nem ujjongat, de minden lépte kinyomja a zene ritmusát...
Nyomában három-négy lépésnyire a toborzó csapat jő, kik közül a káplár, ha mogyorófa pálcájára s csákója paszomántjára nem néznének is, tartásból legott előtűnik. Ő az őrmesternél kevésbé komoly, a legénységnél mérsékeltebb vidorságú, hegyesen rakja a lábait, s mintegy mutató gyanánt állt a közlegénységnek, mert rendesen ő a tánckarigazgatómester, ezért is egyszerűek, de felette jellegzetesek minden mozdulati, mig a mellette és utánna lépdelő legények lenge nyalkasággal, bokaverve s tapsolva cikornyázzák s hegyezgetik lépteiket."

    A cím, Sodrásban, szimbólikus, egyrészt az embertelen, száguldó, számunkra, magyarok számára tragikusan kegyetlen huszadik század sodrását, másrészt a tánc sodró lendületét is jelképezi. A katonákról szóló táncos történettel szeretnénk emléket állítani mindazon honvédoknak, akik az 1848-49-es szabadságharcban, majd Galiciában, Fiuménél, az Isonzónál, a Kárpát-kanyarban, vagy a Don-kanyarban elestek az első és második világháború alatt. Ugyanakkor a "katonásdi " nem játék, hiszen a huszonegyedik század első évtizedében is ropognak a fegyverek itt a közelünkben, a Balkánon.

"...Nagy csudavallásra hívom a világot,
Hogy az én versemet íme hallgassátok.
Hallgassátok tehát ezen történetet,
Barmok jászlában egy kisgyermek született.
Kicsoda e gyermek, tudni szeretnétek,
Örömmel hirdetem, hogy ti is örvendjetek,
Megváltó Jézus, kit ti is tiszteltek,
Tisztelet után boldogok legyetek!..."

    E székely betlehemes beköszöntő jókívánságával ajánljuk Önöknek a Maros Művészegyüttes "Édes kicsi Jézusunk" című műsorát.
Az összeállításban a székely falvak gazdag karácsonyi és farsangi szokásvilágából válogatott az együttes. A Jézus születését megelevenítő kántálók és betlehemesek mellett szokások, névnapi köszöntők, valamint farsangi vidámságok sorakoznak fel a műsorban.

"Piros lett a paradicsom..." - mezőmadarasi táncok
"Esik az eső..." - gerendkeresztúri táncok
"Karikába legények..." - széki táncok
"Maroson ha híd lett volna..." - vajdaszentiványi és körtefáji táncok
"A viz szalad, a kő marad..." - táncképek Wass Albert "Üzenet haza" cimű versére, zene Rossa László
"Táncország útjain..." - méhkeréki román táncok
Barangolás a délszláv, cigány, román és magyar táncok világában - lakócsai délszláv, medgyesi cigány, zalai táncok

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt, volt a világon egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, s lett neki egy fia...

    A Fehérlófia mesejáték - táncjáték zenéje népzenei gyökerekből táplálkozik, de mégsem népzene. Egymásután és egymás mellett megtalálható benne középkori dallamtipus és verbunk, székely és erdélyi román népzenei elemek, illetve balkáni zenei hatás.
    Egy közös vonás próbálja összetartani a zenét, és ez a zenei humor, a paródia, ami néha groteszk hatást vált ki, például a sárkányok vagy az ál-lakodalom esetében. Az előadás élőzenei kisérete a zene és a tánc szoros egymásra utaltságát és összhangját hivatott erősíteni.
    A koreográfia keveri a néptánc és a kontakt tánctechnikát. A néptáncon nevelkedett tánckarnak ez különleges és izgalmas felkészülést jelentett. A szereplők, a karakterek megformálását és előadását csak a zene, ritmus és tánctechnika biztonságos ismerete és uralása teszi lehetővé. A koreográfia követi a mese dramaturgiáját, de táncnyelven próbálja elmesélni, közvetíteni mondandóját. Reményeink szerint a Fehérlófia táncjáték egy olyan újabb táncszínházi kisérlet, ami nemcsak a gyerekekhez, hanem mindenkihez szól.