Mezőség mosolya
2020-11-26

2020. november 27-én, pénteken 19 órától ONLINE lesz megtekinthető a Maros Művészegyüttes Mezőség mosolya című foklórműsora.

Mezőség mosolya

A Mezőség mosolya című előadás autentikus folklórműsor, amely magába foglal táncszínházi elemeket is, de ezekben is hagyományos néptánctechnikák érvényesülnek. Az előadás címe reflektálás mezőség kulturális sokszínűségére, zenei gazdagságára, táncainak vitalitására. Központi helyet foglal el a műsorban “A kilenc csodaszarvas” című román kolindát idéző lírai jelenet. Bartók ezt a román népballadát használta alapul a Cantata Profana című világhírű műve megírásakor. A mozzanat nem csupán a szarvassá változó fiúk történetét hivatott megjeleníteni, hanem megfogalmazza Bartók legfontosabb üzenetét, mely azóta számtalan táncos generációnak éltető forrása, vezérlő csillaga volt : “csak tiszta forrásból” A folklór rész zömében magyar, de beépít román elemeket is.

   Az erdélyi román és magyar néptánc közös alapokon nyugszik. Több nemzet évszázadokon át való együttélése ezen a vidéken gazdag táptalajt jelentett számos táncforma kialakulásához. Martin György szerint az erdélyi néptáncban nincs jelentősége az etnikai különbségeknek. Ugyanazt az alapot táncolják, csupán megszínezik a saját etnikai ízeikkel.„Nekünk dolgunk van az erdélyi román néptánccal, mert az a magyar örökség része, ugyanis az erdélyi magyar néptáncban gyökerezik” – vallja Varga János.

Műsorunkban megidézett táncos falvak: Alsótők, Girolt, Bonchida, Válaszút, Kide, Bálványoscsaba, Szék, Mezőkeszü, Magyarpalatka, Borsa- völgyi dallamok…

Énekel: Kásler Magda, a Maros Művészegyüttes zenekarának kíséretében.
Zenekarvezető: Moldován Horváth István
Tánckarvezetők: Törzsök Zsuzsánna és Farkas Sándor Csaba
Igazgató: Barabási Attila Csaba



vissza...