Folk nap a Forgatagon
2018-08-29

Örömmel tölt el minket, hogy a Vásárhelyi Forgatag évről évre nagyobb hangsúlyt fektet a népi kultúrára. Szeptember 1-jén a Maros Művészegyüttes és a Vásárhelyi Forgatag közös szervezésében Folk Napra várják az érdeklődőket. Ezen a napon reggeltől estig a magyar népi kultúrához kötődő tevékenységek zajlanak a Ligetben, mint például gyerek és ifjúsági néptáncegyüttesek fellépése, néptánc és népdaltanítás, népzenei koncert, folklór előadás. Az esemény alkalmat ad a város magyar értékeinek bemutatására, valamint annak megismertetésére a többségi lakossággal.

A program szerint 11 és 13 óra között az érdeklődők néptánc oktatáson és egyéb interaktív programokon vehetnek részt. 13 órától néptáncegyüttesek műsorait nézhetik meg, 15.30-tól Kásler Magda énekel a Maros Művészegyüttes zenekarának kíséretében, majd 16 órától a Maros Művészegyüttes Tegnap a Gyimesben jártam című előadását láthatják.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!



vissza...